A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ness folyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ness folyó. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 17., péntek

Assynt 6. nap - Inchnadamph - Inverness

Túra, 6. nap - Inchnadamph - Inverness:


Inchnadampban felszálltam a 809-es sárga "iskolabuszra" ami javarészt kisdiákokat és pár túrázót szállított. Ezzel keresztül robogtunk Assynt vad vidékén majd 50 perccel később Ullapool iskolája után a kikötőnél állt meg a busz. 

 Ullapool kikötő.

 A főutca.

 A kikötő.


10 perc várakozás után már indult is a következő busz Inverness felé. Ez egy 1,5 órás út volt a 61-es járattal.

 Assynt tájkép a buszról.

Invernessbe érve első utam egy boltba vezetett, ahol kifosztottam az édességes részleget. Mivel itt már esett az eső úgy gondoltam, hogy minél hamarabb jó lesz elindulni egy fás terület felé, mivel a londoni busz 8 óra múlva indult csak.

 Felballagtam az Inverness Kastélyhoz, ahol a nagy dézsmálásommal bevonzottam egy éhező, árva sirályt, úgyhogy osztoztunk. Közben tovább szitált az eső. Egy ideig gondoltam, hogy én most jöttem a vadonból, nekem itt városban nem kell esőkabát, aztán inkább jobbnak bizonyult értelmesnek lenni.

Kilátás a kastélytól.

Ness folyó túlpartján a katedrális.

Ness folyó promenád.

Inverness Kastély.

Korai kutyatréner.

A Great Glen Way (Nagy Szurdok Út) kezdő/végpontja. Ez a túraútvonal Inverness és Fort William között halad 127 km-en keresztül. Én is elindultam rajta... de csak egy kicsit kipróbálni.

A folyópart fele menet.

Templomtornyok észak felé.

No, én is ezen mentem egy ideig.

Gyalogos függőhíd.

Háborús emlékmű.

Vízi madár.

Irány át az első hídon.

Ness folyó két ága összefolyik.

Át az első szigetre.



Apró sziget észak felé.


Parti vikillók.

Dolmányos varjú.

Vörösbegy.

Folyóparti park tóval.

Fekete rigó.

Ness folyó a város déli széle felé.

Legyező horgász és fecske.




Szürke gém.


Folyópart.

Balra a Ness folyó, jobbra a Keladóniai-csatorna.

Érkezik a Lord of the Glens.

Elforduló  híd csukódik vissza a Kaledóniai-csatornán.

A csatipart túl egyhangú és meleg volt, úgyhogy inkább hűsöltem egyet a fák alatt, majd visszatértem a Ness sétányára.

Ness folyó.

Kastély a túlparton.




Egy kis szigeten a Dűne kukac közelében ücsörögtem esővédett helyen egy ideig, miközben a helyi alkeszok szórakoztattak az elmélkedésükkel a távolból.

Idővel lesétáltam a sziget végébe, ahol szintén bámészkodtam egy ideig. Sok minden belefér 8 órába ugyebár... Utána az eső miatt gondoltam jobb lesz fedett helyen eltölteni a maradék egy órát, így beültem a Mekibe.

18.15-kor indult a busz Londonba ahova pedig másnap reggel 6:50-re értünk. Itt szokás szerint mászkáltam egyet a St James Parkban, hogy elüssem a 1,5 óra holtidőt, aztán 10:45-re már vissza is értem Southamptonba. Inchnadamph - Southampton menetidő: 27 óra. Szerencsére nem voltam túl izgága a buszon 5 teljes nap mászkálást követően.

Ezzel zárult az Assyntban töltött hetem, ami talán az eddigi legjobb kiruccanásom volt.

2016. június 9., csütörtök

Assynt előzmények

Indulás Előtt:

Egy jó ideje nem mozdultam már ki huzamosabb időre a természet lágy ölébe, de hát ilyen kellemes időben sok egyéb izgalmas tevékenység is várja az embert odakinn. Persze ami késik az nem múlik ... terveztem megismételni a februári kiruccanásomat Cairngormsba, hogy a Lairig Ghru völgy teljes hosszát végig tudjam járni, de egy kellőképpen inspiráló kép hatására teljesen új környékre esett a választás: Assynt.

Assynt Észak-Nyugat Skóciában található, jellegzetes tájképéről és hegyeiről híres és engem is ez fogott meg ebben a környékben.


Szokás szerint kimondottan messze mentem otthonról, valamivel több mint 1000 km-re, így volt időm kipihenni magam a hosszú tömegközlekedés alatt, ami odafele 3/4, visszafelé 1 nap volt.
Majdnem körtúrát terveztem, ami útba ejtett hegyeket, barlangokat, vízeséseket és rengeteg tavat.
Hegyek: Suilven [Szülven], Canisp, Conival és Quinag [Künyág].
Barlangok: Traligill és Allt Nan Uamh medence barlangjai

Összesítés (Ordnance Survey):
Táv: 81,44 km
Emelkedés: 6390,1 m

Ilyen mennyiségű séta ezen a terepen keresztül hasonló hatással volt rám is, mint a bakancsomra:

bakancs túra előtt és után

Kaja 5 napra. Nem tűnik soknak és nem is volt az.

A kaland természetesen még azelőtt elkezdődött, hogy egy lépést is tettem volna bármilyen vad vidéken. Londonból Invernessbe érkezve volt pár órám körbenézni a városban. Lesétáltam a Ness folyó partjára, ahol ebédeltem egyet miközben a városi jövés-menést és a vízparti életet követtem figyelemmel.

 a folyópartra menet közben

 Ness folyón átkelés gyalogos hídon

  
a bohókás sirályokat bármeddig el lehet  nézni


 belvárosi híd a múzeum teraszáról

 a fő utca

 jó kis skót szoknya, ilyen melegben kellemesebb viselet lehet, mint ami rajtam volt

 belvárosi sikátor

 visszatérve a buszpályaudvarra

könyvtár

Elérkezett a harmadik busz várva-várt indulása is, irány Ullapool. Menet közben kellemes időtöltés volt az ablak túloldalán elsuhanó kisvárosokat, kezdetben dimbes-dombos, majd Loch Glascarnoch tó közelébe érve tekintélyes hegyekkel díszített tájat nézegetni. A busszal utazásnak ez mindenképpen előnye, hogy az ember apróbb utakon közlekedik és így teljesebb képet kap a vidék jellegéről. 

 Loch Glascarnoch tó duzzasztógátja

 Loch Glascarnoch tó vidéke


A kanyargós úton kicsit lassabban haladtunk a kelleténél és mire Ullapoolba értünk 10 perc késést halmoztunk fel, ami aggodalomra adott okot, mivel naponta egy irányba egyszer közlekedő buszos területen jártunk már. 

 Ullapool komp terminál és páyaudvar

vitorlás Loch Broom tavon Ullapoolból nézve

Szerencsére egy kisebb sárga busz benn állt az állomáson Ullapoolban, feltehetően a a 809-es Lochinver felé. Hogy biztosra menjek megkérdeztem egy ott ácsorgó embert, akitől azt a választ kaptam, hogy valószínűleg a 809-es, de nemsokára kiderül. Ettől megnyugodtam és szétnéztem a komp terminál épületében, majd mire visszamentem a megállóhoz meglepetten láttam, hogy akinél az imént érdeklődtem fenn pakolászik a buszsofőr ülésénél ... azaz ő egy buszsofőr volt. A korábbi bizonytalan válasza igenné vált, amint befutott egy harmadik kisebb busz is. A sofőrök helyet cseréltek, az utasok felszálltak és amikor elfogyott mindenki aki ebbe az  irányba szándékozott menni, akkor indult a busz. Én meg naívan azt hittem, hogy a menetrend a mérvadó...  Kérem a jegyem Little Assyntba, mire visszakérdez a sofőr, hogy pontosan hol akarok leszállni. Mondom, hogy tudtommal egy farm neve Little Assynt és ott szeretnék leszállni. A következő kérdés, hogy de meglátogatok valakit, vagy mi járatban vagyok. Mondom, hogy túrázok, mire már kaptam is a jegyet azzal a megnyugtatással, hogy szerinte tudja hol akarok leszállni és majd szól, ha ott vagyunk. Hmm érdekes, ellenben kellemes változás ez a lazább rendszer. 

 érkezés Ullapoolba

indulásra várva

Még Ullapoolban megálltunk, hogy a busz látszólag fontosabb funkcióját teljesítse és begyűjtsük az iskolából kiáramló gyerekeket, akiket a sofőr néni név szerint ismert ... az apró települések varázsa. Az utunk ámulatba ejtő területen keresztül vezetett, a leírások nem túloztak. A félelmetes, meredeken az ég felé törő hegyekkel megszórt kietlen vidék valóban különleges volt már az ablak mögül is. Közben persze elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy nem biztos, hogy jó ötlet itt barangolni 5 napon keresztül... 

 Ullapool és Lochinver közötti tájkép 

szem elé kerül az első célpont, a házak mögött a távolban magasodó hegy: Suilven


Elértünk a 10 km hosszú Assynt tóhoz, elhaladtunk Inchnadamph, a közvetlen környék egyetlen, tucatnyi házból álló települése mellett, majd végül délután fél 5-kor lassítani kezdett a busz és már tudtam, hogy megérkeztem. Az út mentén álltam a semmi közepén miután a sofőr jó kirándulást kívánva tovább indult következő állomása felé. Előttem egy tábla Suileag 5k felirattal, azaz a Suilven hegy közelében lévő kunyhó innen 5 km-re van. Indulás!