Túra, 3. nap - Conival - Glencoul:
Összesítés (Ordnance Survey):
Táv: 22,00 km
Emelkedés: 1251,3 m
Miután csudajól kibarlangásztam magamat ideje volt elindulni felfelé. A folyómeder 90 fokos fordulójában lévő nagy barlangnál visszafelé kellett ballagni egy rövid ideig és utána a korábban bejárt száraz meder helyett a vízzel igencsak tele lévő Traligill folyó völgyét követtem. A kellemes, folyót követő, lankás ösvény után a hegyoldalon meredeken felfelé vitt az út az Allt a' Choinne Mhill folyó mentén, ami egészen 750 méteres magasságig vitt. Innentől puszta, törmelékes kaptató vitt a csúcsra. De ne szaladjunk ennyire előre...
Gyalogos híd, ami a barlangokhoz visz. Most itt továbbmentem a kép bal oldalánál látható völgy felé.
Traligill folyó vize.
Traligill folyó, háttérben Conival felhőkben.
Piros gyűszűvirág (rókakesztyű angolul)
Az ösvény mögöttem.
Az út előre.
A folyó mentén egy-néhány fa sikeresen elkerülte a szarvasok figyelmét, ami kellemes változás volt az eddigiekhez képest.
Szépen kellemesen kapaszkodik felfelé az ösvény, itt épp visszafelé tekintve.
Ez a folyó is bujócskázósat kezdett játszani velem, a képen látható szakaszon épp úgy gondolta, hogy föld alatt izgalmasabb közlekedni.
Mögöttem a barlangok utáni forduló feletti fenyőfák, jobb szélen Quinag.
A kép közepén egy méretes halat véltem felfedezni ... miután le is videóztam közelebbről is megvizsgáltam és kiderült, hogy legjobb esetben is csak egy megkövesedett hal lehetett, de sokkal valószínűbben csak egy normális kő volt.
Ennél az elágazásnál hagytam el Traligill folyót, ami mellesleg a fentebbi részen száraz volt. A vízkészletemet is feltöltöttem itt a biztonság kedvéért és balra elindultam meredeken felfelé az Allt a' Choinne Mhill folyó melletti ösvényen.
Az új ösvény.
Itt gyorsan lehetett felfelé haladni, sok helyen kellőképpen meredek volt az út hogy kézzel is lehessen kapaszkodni, ami sokkal kevésbé volt fárasztó. Mögöttem a háttérben már megjelent Loch Mhaolach-coire tó, amit még a barlangok előtt kerültem meg. Innen megint aprónak tűnik.
Conival oldala folyton változott a gyorsan mozgó felhőknek köszönhetően.
Loch Mhaolach-coire tó
Vízesés sorozat
Jobbra a fehér kövek az ösvény.
Haladok fölfelé.
Ez egy 10 méter magasságú vízesés volt.
Lényegében ez a fentebbi szakasza a folyónak majdnem végig kisebb-nagyobb vízesésekből állt.
Ebben a magasságban talált térerőt a telóm egy nap próbálkozást követően.
Egyike azoknak akiket korábban láttam a barlangoktól és csodálkoztam, hogy eltűntek. A kutyus és gazdája már megjárták a csúcsot.
Vízesések.
Conival magasabb része DK felé, a csúcs felhők mögött.
Ezek ember magasságú, nagyon jópofa mohaszivacsok voltak.
Újabb túrázó lefelé.
Zuzmó színjáték.
Délután 3-ra elértem a 750 méteres magasságban húzódó kisebb sziklafalat. Ennek a tövében megpihentem egy időre enni-inni. Látkép jobbra.
Látkép balra.
Loch Mhaolach-coire tó most már tényleg messze van.
Egy újabb társaság haladt el a közelemben, annyira szemfülesek voltak, hogy észre sem vettek... nem mintha nagyon kirívó lettem volna a sziklafal tövében teljesen feketében...
A sziklafal fölé mászva Allt a' Choinne Mhill folyó eredete került szem elé.
Felfelé.
Itt már korlátozott volt a látótávolság, az iránytűt kéznél tartottam, habár az ösvény egyértelmű volt.
Visszafordító kanyarok mögöttem.
Ebben a magasságban már elkezdett szitálni az eső, tudtam én hogy nem lesz jó móka idefenn lenni.
Szerencsére a szél néha fellebbentette az eső föggönyét és pár pillanatra 20 méternél messzebb lehetett látni ... jóval messzebb.
Loch Assynt 6 km-re nyugatra.
Ösvény a törmelékes végső szakaszon balra átlósan.
Loch Assynt tó és mögötte Beinn Gharbh.
Ezt már megmásztam.
És végül az egész tavat lehetett látni pár pillanatra.
Aztán visszazárult a függöny.
Fenn a 987 méteres csúcson, micsoda pazar kilátás! Legalábbis úgy gondolom, hogy ez volt a csúcs egy jó kis sziklaorommal, aminek a tövébe elbújtam a szitáló eső és a szél elől, hogy bedobjak egy adag kaját. Az eredeti tervek szerint mentem volna tovább Ben More Assynt felé egy szuper jó, vékony hegygerincen keresztül, de ilyen körülmények között úgysem érzékeltem volna belőle sokat, úgyhogy ez a terv ment a kukába. A másik ragyogó ötletem miszerint ebben a vadászmenedékben töltöm majd az estét szintén sokat vesztett a varázsából ebben az időjárásban. Főleg hogy az összes infóm róla egy 7 éves kép rövid leírása volt, miszerint a domboldalban van egy ösvényelágazás közelében. Realizáltam, hogy ösvényeket sem valószínű hogy megtalálom ilyen ködben. Szóval az egy nappal későbbi alvóhely vált a ma esti célponttá. Miközben idefenn pihengettem délután 4-et ütött az óra, így pont ideje volt szedni a sátorfámat és elindulni a 12 km-re lévő Glen Coul völgyében található kunyhó felé.
Egy rövid videó Conival megmászásáról:
Útban lefelé.
Kicsit alacsonyabban ismét lehetett nézelődni időnként.
Egy gondoltat lefele ereszkedés közben: Conival több mint 250 méterrel magasabb, mint Suilven, de ide gyerekjáték volt felmászni ahhoz képest. Egy ösvény sokat jelent... meg persze nem az a fontos, hogy mit csinálsz, hanem hogy hogyan.
Visszaértem 780 méterre, innen ezt a kisebb gerincet követve egy tóhoz kellett rövidesen eljutnom. Mindezek folyamatosan észak felé vittek.
Fenn ezen a mini csúcson.
Ahogy egy kicsit eltávolodtam a nyugati völgy peremétől a köd egyre sűrűbb lett.
A tavat sikerült megtalálni, de előbb hallottam, mint láttam. Már kb 5 méterre voltam, amikor látni is lehetett már. A déli part közepe felé érhettem el a partot, innen az északi csücsökig követtem a vizet.
A tó északi végénél. Nagyon szép tiszta volt a víz. Ezek után jött egy jó kis kapaszkodó olyan 70 méter szintkülönbség felfelé a sziklatörmelékes emelkedőn.
A hátrahagyott tóra visszapillantva.
Felfelé.
Képen annyira nem feltűnő, de előben nagyon szép lila volt ez a zuzmó.
Valamit jól csináltam, mert egy kőrakáshoz értem.
Innentől rettentően változatos volt az utam... sziklatengeren keresztül teljes ködben egyenesen északnak... ennyi.
Persze néha sűrűbb volt a köd.
Aztán meg a sziklák mérete is változott, itt épp apróbbak voltak.
Kezdetben izgalmas volt a semmi felé sétálni, főleg ha kicsit eltávolodtam a szakadéktól, ahol síri csend lett. Teljesen egyedül, jellegtelen sziklák mindenütt 10 méteres körzetemben, mögöttem pedig fehérség, ami bármit rejthet... aztán a kezdeti izgalom álalakult idővel kellemetlenséggé.
A lényeg, hogy tartottam az északi irányt, ami a lerövidebb utat biztosította a célhoz. Kelet felé nem tudtam elkószálni ugyanis jó száz méter mély szakadék volt arra kb 2 km-en keresztül, ezen felül csak annyit kellett tennem, hogy a legmagasabb részen maradok a hegyen.
A szakadék kelet felé.
Azt elfelejtettem említeni, hogy a szakadékot jó volt követni, mert az is észak felé tartott, viszont a negatív oldala az volt, hogy odalentről érkező szél a ködöt folyamatosan rám fújta, így a jobb oldalamat kezdte komolyan átáztatni.
Egy kajaszünet közben erre a csodaszép futrinkára bukkantam a kőrengeteg közepén.
A szakadék iránya az első 2 km után északiról ÉNY-ira változott és itt el kellett tőle távolodnom, mert elkezdtem ezen a szakaszon akaratlanul is a szakadék oldalában föl-le mászkálni. Inkább megcéloztam ÉÉNY felé Loch nan Cuaran tavat, aminek az É-i végében elméletileg találok majd egy ösvényt.
Nagyon sokáig tartott mire megtaláltam, legalábbis úgy éreztem. Megint a hang után mentem és úgy találtam meg a vizet. Aztán amikor leértem akkor szembesültem vele, hogy ez nem volt kimondottan hasznos, ugyanis nem tudtam beazonosítani, hogy melyik tónak és melyik részéhez jutottam. Kellemetlen de ez a terület tele van szórva apróbb tavakkal a nagy Loch nan Cuaran tó körül és persze köztük a terep járhatatlanul süllyedős. Kellő mennyiségű vargabetűt leírva megkerültem vagy több tavat vagy egynek több öblét. Az ösvény megtalálását már egy ideje feladtam, a szitáló eső is erődödött és ekkorra már eléggé elbizonytalanodtam abban, hogy tudom, hogy hol vagyok. Rossz hatással van az ember gondolkodására 2,5 órányi séta sűrű ködben, jellegtelen terepen keresztül, szitáló esőben... Komoly mélypont volt ez itt.
De persze követtem az eredeti tervet, haladtam északnak a tavaktól egy jókora emelkedőn felfelé, majd 100 méterrel magasabbra érve egy kisebb fennsíkon keltem át. Ebből persze csak annyit vettem észre, hogy a talaj dőlészöge időnként változott. Itt nem volt hangulatom fényképezni, egyrészt az eső miatt, másrész túl elfoglalt voltam azon agyalni, hogy merre vagyok.
A fennsík után leejtős rész következett óriási teraszokkal. A közöttük lévő függőleges szintesést majdnem mindig ki tudtam kerülni, aztán belefutottam egy 10 méteres sziklafalba. Hiába kerestem balra és jobbra is alkalmasabb lejárót, nem jártam sikerrel. Jobb híján elkezdtem lefelé mászni a legtöbb helyen nagyon csúszós fehér kvarcon, amin csordogált a víz. Nem könnyítette meg a dolgom a hatalmas hátizsák sem. Kb félig sikerült lemászni, amikor a hitvány kapaszkodókat nem tartottam elégnek, hogy megtartson engem is és a táskát is a következő mozdulatoknál. A pár centis peremekbe kapaszkodva letornáztam magamról a táskát, leeresztettem olyan alacsonyra, amennyire tudtam, aztán potty. Szerencsére átázott füvön landolt és így már én is tovább tudtam ereszkedni és egy percen belül és is lent voltam. Eszméletlen mennyi energiát kivesz egy ilyen akció az emberből.
Ezután sikerült különösebb kaland nélkül ereszkedni. A teraszokat kezték felváltani a leejtő irányába álló sziklafolyosók, amik kényelmes utat biztosítottak. Ezen a környéken rábukkantam egy patakra, amit hihetetlenül hűségesen követtem mindenen keresztül. Nyilván minden folyóvíz a völgy alján lévő nagy folyóban végződik, ami pedig már Glencoul felé hömpölyög.
Végül Conival környékén a ködbe lépéstől számítva 4 óra elteltével az egyik lecsodálatosabb dolgot pillantotam meg magam előtt: Glen Coul! 4 óra alatt 6 km... hmmm.
Glen Coul völgye a láthatáron.
Egyenlőre még pár km sziklán át kell mászni mielőtt ott vagyok.
Kanyargó folyószakasz.
Egész jól kimásztam már a felhőkből.
Uhh, ez aztán a látvány!
A látszat csal, ez balra nem ösvény hanem egy folyóvíz.
És odalenn nem más, mint Abhainn an Loch Bhig folyó kanyarog.
Azok a kis (fél)szigetek a kép közepén pedig a mai célom, amik mellett Glencoul kunyhó áll.
Azért még messze volt az, olyan 6 km-re, de végre nem csak fehérséget lehetett csak látni.
Idelenn a völgyben egy raklapnyi szarvassal futottam össze.
A völgy, a távolban Loch Glencoul tó.
Nagy Britannia legmagasabb vízesése: Eas a' Chual Aluinn. 200 méteres zuhatag.
Lehet csak a szárazság volt az oka, de most inkább csak 200 méteres csordogálás volt... szerencsére nem csak ez miatt jöttem erre.
A szigetektől közelebb eső része a víznek Loch Beag, mögöttük Loch Glencoul.
Balra a hegyoldalban Eas a' Chual Aluinn, a völgy közepén Abhainn an Loch Bhig egyik nagyobb kanyarulata.
Most már lenn a folyó torkolatánál. Mit is látunk itt épp?
Medúzákat, lila, négy levelű lóhere mintával.
A völgy már mögöttem.
A világosabb foltok mind medúzák.
A tó. Már csak a jobb oldalán kell végigsurranni és már ott is vagyok.
Tengeri makk.
Fókák is felbukkantak az alkonyatban.
A felhők még mindig alcsonyan ültek.
Apró sziklás sziget, Loch Glencoul túlsó partján házak.
A kék szín árnyalatai.
Jobban belegondolva most láttam először fókát... szabadon legalábbis biztosan.
Viccesek voltak ahogy égnek emeték a fejüket és csak ringatóztak a felszínen.
Közelednek a szigetek.
És az érkezésemkor gyönyörű naplementébe borult az ég alja.
Glencoul kunyhó középen, balra a távolban Quinag.
Kunyhó és Quinag. A kicsi ház a kunyhó.
Hihetetlen, itt vagyok! Este 22:30-kor mondjuk már időszerű volt, 18 óra talponlét pont elég is volt, tartalmas nap volt ez a mai.
A kunyhó jobb oldali szobája tele volt begubózott emberekkel, a balban viszont a kandalló lobogó tüze előtt ücsörgött 3 fiatalember kényelmes karoszékekben... én is csatlakoztam hozzájuk. Mai napi búcsúzóul egy kis videó Glencoulról: