2017. április 30., vasárnap

Skye 1. nap - Camasunary - Blaven

1. nap: Camasunary - Blaven:


2 órányi alvást követően hajnali 5-kor elkezdtem magamhoz térni a közelemből eredő fura hangok következtében. Félálomban nem igazán tudtam hova tenni a cuppogó hangokat, aztán egy idő után leesett, hogy pár méterre tőlem valami a mocsaras mezőn lépked. Még félhomály volt, de olyan közel voltak, hogy nem volt nehéz kivenni a szarvascsordát. Gondoltam inkább felülök hogy észrevegyenek, nehogy túl közel jöjjenek, ahol ilyedtükben esetleg jószándékúan agyontaposnak. Ezt követően már láttak, de továbbra sem tudtak mire vélni a terepszínű hálózsákomba bugyolálva ülve a tengerparti tisztáson. Intenzív bámulás közepette szépen komótosan odébbálltak végül. 
Én is követtem példájukat és kezdtem a reggeli készülődést, ugyanis hosszú napot terveztem. A cél a Cuillin gerincre való készülés volt, amire a Blaven és Clach Glas hegyek megmászása adott kíváló lehetőséget. Mellesleg ezeket a hegyeket is megmássza az, aki az összes Cuillin hegyet akarja kipipálni.

 Kicsit fentebbről Camasunary-öböl. Bal szélen az új kunyhó, jobb szélen a farm, a távolban a hegy lábánál éppen kivehető a régi kunyhó. Én az első kettő között aludtam a parton.

Nem is annyira a távolban Rum szigete, ahol szintén található a Cuillin hegynek egy része, ami a Rum Cuillin névre hallgat.

A Fekete Cuillin a hajnali fényben sokkal inkább rószaszín volt. A képen a Cuillin gerinc leendő kezdőpontja, a legdélebbi csúcs, Gars-bheinn látható.

A környéken ez egy apró hegynek számít, aminek a lábánál a régi Camasunary kunyhó található. Ő a Sgurr nan Stri névre hallgat és a csúcsáról nyílik a legpazarabb kilátás a Cuillin gerincre.

A hajnali szarvasokat a reggeli juhok váltották.

Kos.

Fő a reggeli: csokis-gyümölcsös műzli.

Apály. Jobbra a közelebbi hegy Sgurr nan Stri, mögötte a távolban a Gerinc. A mai napot végül az előbbi alacsony, innen vízszintesnek tűnő részén töltöttem. (És a legrosszabb alvóhelynek bizonyult az egész hetet figyelembe véve.)

Camasunary farm.

Kagylók.

Hínár-tenger.

Az új Camasunary kunyhó jól televolt amikor este bekukkantottam. Úgy fest jó néhányan a vizen keresztül érkeztek.

Napfelkelte Sgurr nan Stri tetején.

Időközben előbújt valaki más is az esti menedékhelyéről és reggli terepszemlére indult.

Elindultam a mai napi körtúrámra, magam mögött hagyva ezt a kellemes öblöt és völgyet.

Ahogy korábban említettem erre az alkalomra volt egy kisebb és egy nagyobb túratáskám. A nagyban volt minden, még a kisebb táska is, aztán amikor csak egy-két napnyi cucc kellett csak akkor a kicsit használtam. Most a nagyot a domboldalban elrejtettem és este terveztem felvenni újra.

Aztán már szaladtam is felfelé Blaven csúcsa felé.

Pontosabban először fel egy úton, aztán le a folyóvölgybe majd onnan a csúcsra.

Kezdetben ezt az utat követtem, ami Elgol felé vitt.

Ahogy egyre feljebb kapaszkodtam Sgurr nan Stri mögül elbújt a zord küllemű Sgurr nan Gillean, ami a Cuillin gerinc legészakabbi csúcsa.

Ennél a visszafordító kanyarnál elhagytam az utat...

...és erre mentem tovább némiképpen mocsaras növényzeten keresztül.

Hernyó cimbora.

Elég hamar lenn is voltam ezután a folyónál a völgy alján...

...ahonnan már ki is szúrtam egy nagyszerű bemelegítő sziklás szakaszt kicsit fentebb.

Orchidea.

Ezen a sziklás részen kezdtem el a sziklamászást gyakorolni erős szél és némi eső kíséretében.

A mászás után szédítő kilátás fogadott, amihez még hozzáadott az ordító szél is. Közvetlen előttem Loch na Creitheach tó volt látható, mögötte Sgurr Hain, tőle balra Sgurr nan Stri és a távolban a Gerinc. Sligachan völgy jobb oldalán a kép jobb szélén Marsco található. És ami ezen a képen nincs rajta az a tenger és a szigetek balra.

A kis pöcök az In Pin a Gerincen.

Sgurr nan Gillean.

Egy másik csúcs a Gerincen.

Volt mit magamba szívni. Kicsit elbizonytalanodtam ettől a látványtól, hogy menni fog-e. Itt olyan 9 km távolságból szemléltem az ittlétem legfőbb okát.

Sligachan völgy.

Tovább felfelé.

Tavacska a magasban.

Kitartó fenyőféle.

Bazalt ér a gabbró sziklában.

És még mindig felfelé.

Közben a távolban hol esett az eső, hol a nap sütött, hol a kettő egyszerre történt.

...de ahogy írtam ez a távolban volt. Felettem ekkor épp szitált még az eső.

Ez a kép alapján teljesen jogos a Fekete Cuillin elnevezés.

Időközben újabb kilátót találtam magamnak.

Narancssárga zuzmó.

Vidéki tévé.

Közeledtek a fénysugarak és már itt is abbamaradt az eső.

Blaven déli csúcsa már a láthatáron. Balra az a kis szerkezet egy kommunikációs hálózati erősítő elméletileg.

Fenn a csúcson, azaz 926 méteren.

Kilátás a tenger felé. A közelebbi sziget Soay, a távoli pedig Rum.

A Gerinc.

A hegycsúcsok észak felé, nagyjából ennek a gerincnek a meghosszabításában. A távolban a sziget Raasay, ha jól gondolom.

Kilátás dél felé.

Itt nem időztem sokat, mentem tovább az északi csúcshoz ahol rendes pihenőt terveztem. Itt épp a két csúcs közötti kis nyeregben voltam.

És fenn Blaven 928 méteres északi csúcsán az OS oszlopnál.
Folytatás következik.