2016. március 25., péntek

Brecon Beacons 1. nap

Indulás Előtt:

Márciusi célpontom Wales déli részen található Brecon Beacons nemzeti park középső területe volt. A két napos túra első fele csodaszép tavaszi időt hozott, míg a második hűen követte a szeles-csapadékos előrejelzést, így nagyon eltérő volt a két napi élmény. Első nap pólóban lehetett rohangálni ill. kiülni a vízesés mellé napozni, míg a második tökéletes volt felszerelés tesztelésére. Most autóval közlekedtem és az is szolgált alvóhelyül, ami csodálatos luxusnak bizonyult a sátorozáshoz képest. A kiránduláson kísérőm is volt kutyám, Pulcsi személyében.

Az útvonal a következőképpen alakult:
Összesítés (Ordnance Survey):
Táv: 48,86 km
Emelkedés: 3096,4 m


Túra, 1. nap:

Összesítés (Ordnance Survey):
Táv: 26,45 km
Emelkedés: 2253,0 m

Még csütörtök este felvezettem Brecon Beaconsba és Pontsticill településtől pár kilóméterre északra az erdő szélén található parkolóban tértünk nyugovóra. Másnap 5.30 körül ébredtünk frissen és fitten, készen az aznapi túrára. 


Ébredés után Pulcsi a kemping asztalról szemügyre vette a terepet.

Mi keltünk, a Hold pedig épp nyugovóra térőben volt.

Első dolgunk egy telefonálás volt, amihez a mellettünk lévő domb 3/4-éig kellett felmászni. A Nant Bwrefwr vízmosás megannyi vízesése mentén haladt az utunk.

Fenn is voltunk mobil térerő magasságban.

Közben a Nap is felkelt.

A parkolóba vezető úton visszafelé a pár száz méteren ismét megcsodáltuk a fél tucatnyi vízesést.



Pulcsi középen kukucskál az arányok felmérését segítve.

A parkolótól a völgy alján zúgó Caerfanell folyóig újabb tucatnyi vízesés mellett haladtunk el.






A vízesés aljából olyan 10 méteres kidőlt fenyőfák álltak ki.




Az ösvény gyakran nehezen járható volt, így inkább a vízfolyást követtünk legtöbbször.




Itt összetalálkoztunk a Caerfanell folyóval, amit a forrása felé követtünk a következő 3 órán keresztül.

Útközben megannyi csodálatos vízesést  láttunk, néhány kimondottan méretes is akadt köztük.










Pulcsi is teljesen el volt képedve a varázslatos vidéktől (habár később bevallotta, hogy szerinte nem volt elég nyuszi és mókus)






Ez volt az utolsó nagy vízesés a folyónak ezen a részén, a legnagyobb viszont még hátra volt a Blaen Caerfanell, azaz a Caerfanell eredete nevű folyószakasz domboldalban lezúgó vízesés sorozatában.
  


legelésző póni



Pulcsi kiült szemlélődni az első sziklaszirtre.

Juh és a Blaen Caerfanell vízesése

Pulcsival most kihagytuk inkább a terelést.


Élet a domboldalban.

A korábban említett méretes vízesés sorozat.


A középen látható teraszon tartottunk egy kis kajaszünetet napozással egybekötve.

Pulcsi a 89%-os emelkedőn nézi, hogy milyen magasra megyünk még.

Ma eddig egy lélekkel nem találkoztunk mióta elindultunk, de minden jó egyszer véget ér. Majdnem fenn a dombtetőn hangya méretű emberek kezték benépesíteni a környéket.

Felértünk a fennsík peremére, ahol a Blaen Caerfanell keresztezi az ösvényt.


A gázló.

Békapete a fennsíkon. Szüleiket tegnap este kerülgettük az autóval az utolsó útszakaszon a víztározók mentén.


Mindenek felett ... vagy legalábbis a völgy felett.

Holló.


Egy-két havas résszel még össze lehetett futni idefenn.

A tőzeges fennsík mögött a távolban már látni lehetett a mai utunk felét jelző csúcsokat, köztük Dél-Wales legmagasabb pontja Pen y Fan.

Caerfanell folyó völgye.

Út a peremen, háttérben tőzeglápos terep, amihez hasonlóval volt nekünk is szerencsénk közelebbről megismerkedni késő délután.

A 886 méter magas Pen y Fan csúcsa.  Már innen majd 5 km-es távolságból lehetett látni, hogy tömegnyomor van a odafenn.

Egyenlőre azonban még kellemes távolságban voltunk a tömegtől. Háttérben a 3 híres csúcs: Cribyn, Pen y Fan majd legmesszebb Corn Du.

Még egy sziklaszirt.

A fennsík.

Itt le is heveredtünk egyet delelni.

Itt a negyedik csúcs is látható, a hozzánk legközelebbi Fan y Big, a kép majdnem jobb szélénél.




Az út végig a fennsík peremén halad, így közben végig lehet gyönyörködni a hatalmas völgyekben.

Mint például a Cwm Oergwm völgyben. Cwm keskeny völgyet jelentene, de én ezt máshogy kategorizálnám az 1 km szélességével.


A csúcsok közelebbről: Cribyn: 795 m

Pen y Fan: 886 m

Corn Du: 873 m

Elég száraz víztározó.

Békapete csúcsokkal a háttérben.

Kő menedék.

Fan y Big (719 m) ugródeszkája

Kőbe vésett túrázók.



Upper Neuadd víztározó

Cribyn felé haladva.

Pen y Fan a háttérben

Cwm Cynwyn völgy.

Cribyn csúcsán.


A két csúcs közötti völgyekcske alján.


Rövid pihi a kapaszkodó felénél.

Pen y Fan tetején nevetséges 20 méteres sor állt a csúcsot jelző kőhalomhoz ... itt nem is álltunk meg.

A csúcsot jelző kőhalom és tábla.

Vitorlázó holló a dombok felett.

Nagyjából látható az eddig megtett útvonal a fennsík peremén.

Ez a két csúcs között is tartottunk egy pihenőt, a forgalmas úttól pár méternyire egy alacsonyabban fekvő teraszon teljes nyugalomban és szélcsedben.

A forgalmas út a csúcs felé.

Corn Du oldala

Háttérben Llyn Cwm Llwch tó a Cwm Llwch völgy oldalában.

A helyi hegyi óriásszörny elgondolkozott rajta, hogy felfalja-e a túl sok ember egy részét, de inkább maradt a szokásos kajájánál.

Corn Du csúcsa.

A regeteg ember a Storey Arms parkolóból áramlik felfelé a csúcs felé.

Visszatekintve Corn Du felé.


Corn Du után délnek fodrultunk így magunk mögött hagyva a nyüzsgő részt.

Hollót sétáltató túrázók.


Majd egy kb egy km-el odébb elkezdünk lefelé ereszkedni a Nant Crew folyóval együtt.

Kánya

Pulcsinak ekkorra már a pár másodperces megállók is tökéletes alkamat adtak egy kis heverészésre.


Nant Crew folyó

És a völgye.

Ezt a vízesést részben visszafújta a szél.


A folyó mentén haladva a már megszokottnak mondható mennyiségű vízeséshez volt ismét szerencsénk.

A terep elég megerőltető volt, a vízmosások által mélyen felszabdalt völgy oldalában haladtunk váltogatva az oldalakat, valamint gyakran a folyó szárazabb sziklás részeit is igénybe tudtunk venni.





A kis szigeten valamilyen építmények maradványai voltak találhatóak, valószínűleg állattartással kapcsolatosak.




Távoli szélerőmű.


A völgy alacsonyabb szakasza, amit már nem jártunk be.

A völgy keleti oldalába vájt 4 nagyobb vízmosáshoz érve a harmadiknál elkezdünk kimászni a völgyből.

Ázott verebet nem láttunk, viszont helyette volt poszméh.



210 méterrel a folyó felett elértük a fennsíkot, ami jó kis tőzeglápnak bizonyult.


Hatalmas, dús mohaszőnyeg.

A hasonló kellemes zöld árnyalatú növénytakaró alatt víz várta az óvatlanokat. Szerencsére erre még a legelején, teljesen világosban rájöttem.

Lápmeder.

A 642 métert jelző OS pillér.

Merthyr Tydfil városa.


Ezt a völgyet is terveztük ma bejárni, de a fogyatkozó fénynek köszönhetően csak idefentről tekintettük meg.

642 méteren.

Cribyn a távolban.

Egy rövid pihenő idejére Pulcsit már inkább bebugyoláltam túlélő takaróval, így melegben tudott ő is lazítani.



Este 7 körül a Nap már erősen nyugovóra térőben volt, előttünk viszont ekkor még 2 órányi út volt.

Este 9 környékén visszaértünk az autóhoz. Pulcsi kómásan várta amíg elkészült a vacsorája.

Aztán én is ettem egyet.

Ezek után pedig nem kellett altatódal egyikünknek sem egy jó alváshoz.