Három nap esős idő után végre káprázó napsütést mutatott az időjárás előrejelzés, így elindultunk Skócia és az Egyesült Királyság legmagasabb pontjának, Ben Nevisnek az 1345 méter magas csúcsának meghódítására. Nagyon ráérősen 11-kor indultunk el a hegy lábától az elméletileg 6-8 órásnak mondott túrára. A vállalkozó szellemű társaság két ember és három kutya volt.
Achintee ház, a pub ahonnan indultunk
Ben Nevis lába
a kiépített ösvény kezdeti szakasza
havas csúcsok a háttérben
balról: Szimpi, Pulcsi, Ráró
Red Burn folyót megfigyelve
gyalogos híd egy vízmosás felett
szép napos idő volt, még a napellenző is elfért a fejünkön
már Red Burn folyó völgyében egészen magasan
Az út feléhez közel tettünk egy kitérőt, ami alatt a Meall an t-Suidhe tengerszemet jártuk körbe és vizsgáltuk meg alaposan. Ugyanarra a névre hallgató 711 méteres csúcs oltalmában rejtőzik ez a tavacska és mivel egy kicsit odébb van a csúcsra vezető ösvénytől így csak a mienk volt az egész környék.
Meall an t-Suidhe tengerszem
a kutyák új elfoglaltságot találtak maguknak a pancsoláson és a búvárkodáson kívül, a vízen járást
kristálytiszta víz gazdag élővilággal
a tengerszemtől felfelé tekintve a még előttünk lévő emelkedőre: emelkedésre és távolságra még egyszer ennyi
felfelé a félúti vízesések felé, mögöttünk a tengerszem
Meall an t-Suidhe csúcsra visszatekintve, háttérben Corpach település és a kígyózó Loch Eil, a jobb alsó sarokban a hegyoldalban haladó ösvény látható
hóból táplálkozó Red Burn folyó
a hóhatárt elérve, Meall an t-Suidhe tengerszem és Meall an t-Suidhe csúcs mögül már Fort William is előbújik
Nyáron hó, irány hógolyózni!!!
az utolsó pár kilométert komoly havon keresztül tettük meg
fenn a havas csúcson este 7-kor, 8 óra mászás után
panoráma: havas bércek
a csúcson található menedékhely
havas szakadék
a világ (Ben Nevis) tetején
hósármány
magaslati pózolás a csúcson
Hú de messziről jöttünk!
közel egy óra nézelődés, pihenés és fényképezés után el is indultunk visszafelé
lefelé menet egy jókora sziklán aludt egyet a négylábú brigád
épp félúton lefelé
23.30-ra vissza is értünk az autóhoz, amibe talán nagyobb élmény volt beülni, mint az egész nap mindenestül.