Túra, 3. nap:
Összesítés:
Táv: 15,10 km
Emelkedés: 1352,1 m
Térképek (Ordnance Survey):
Reggel szokásos sűrű ködre ébredtem, viszont az eső nem esett. Ezt kihasználva gyors összepakoltam és útnak is indultam. Gyorsan visszataláltam a kőkerítéshez, amit tegnap követtem és meg is indultam ez mentén. Az időjárás hirtelen katasztrofálissá vált még az első kaptató befejezése előtt. Elkezdett esni az eső, ami önmagában nem is lett volna túlzottan probléma, de mellé olyan viharos, vízszintes irányú szél kerekedett, hogy a ellökdösött menet közben, négykézlábra kényszerített többször és később még erős leejtőkön is meg kellett állnom miatta. Persze mindez azért volt mert a hegygerincen haladtam, de nem mertem a tetőn futó kőkerítést elhagyni, mert túl nagy volt hozzá a köd. Ilyen viszonyok között már majdnem egy órája meneteltem, amikor egyre gyanúsabbá vált a túl sok leejtés. Végül egy rövid időre minimálisan felszakadt a köd és megpillantottam előttem egy völgyet, kellemetlenül túl közel hozzám, valamint odáig végig leejtő terepet. Ajajj, reggel úgy fest valamit nagyon benéztem a ködben. Kellett egy 10 perc mire megemésztettem, hogy a két lehetőség közül reggel csak majdnem sikerült a jót választanom. Azaz egy órán keresztül D felé haladtam É helyett és már egész közel voltam a Llyn Dinas tóhoz. Erre egy ideig csak azt tudtam reagálni, hogy "De nem, az nem lehet, nem, de miért, ez nem, nee, miért, neeee?!" Egy kis rendszerfagyás után sikerült mégis megemésztenem, és sarkon fordulva megindultam azon az úton amin az imént jöttem. Jó kis tanulság, hogy ködös reggel nem árt belőni az irányt iránytűvel is, még akkor is ha este még biztosan tudtam, hogy reggel merre kell majd indulnom. Visszafelé találtam a hegygerinc szélárnyékos oldalán utat így inkább ezt követtem, akármennyire is mocsaras volt ez a terep. 8:30-ra sikerült visszatalálni Bwlch Cwm Llan-hoz a Snowdon lábához 500 méteres magasságban, azaz tegnapoz képest csak 250 méter és egy raklapnyi energia mínuszban voltam.
reggeli tiszteletkör után ismét jó irányban
Leesett hogy rossz irányba haladva megmásztam Yr Aran-t (747 m) is, de jó nekem! Ébredés után nem csúszott a reggeli, így gondoltam itt iszok egy kis beáztatott müzlit, hogy legyen energiám felfelé. Ez nem volt jó ötlet, egy percen belül visszajött az egész némi vacsorával körítve, és nagyon érzékeny lett tőle a gyomrom. Mivel 2,5 km-en belül volt Snowdon csúcsa, mondjuk 1085 méteren, azaz majdnem 600 méterrel magasabban, így nem nagyon gondolkodtam el a visszaforduláson mivel a civilizáció legközelebbi nyomai több órányira voltak, és azok is csak kempingek voltak. Tegnap délután 5-kor haladtam el egy hotel mellett, de ennél komolyabbat csak Llanberisben, a Snowdon túlsó felén fogok csak találni. Szóval elindultam felfelé. A hasam nagyon nem bírta a mászást, így azt a gyakorlatot alkalmaztam, hogy 50 lépésenként lefeküdtem a táskámra pihenni, amíg meg nem nyugodott. Rövid időn belül annyira fáradt is lettem, hogy minden egyes megállónál el is aludtam azonnal és a hideg ébresztett fel, hogy tovább kell már indulni. Mivel a reggeli bolyongásom során csontig áztam így ez legtöbbször csak pár perces pihenőt jelentett csak. Felfelé volt sziklamászás bőven és átlag 24%-os volt az emelkedés. Végül majdnem dél volt mire felértem a csúcs közelében lévő kávézóhoz, azaz 3 órát vett igénybe ez a szakasz. Összehasonlítva a tegnapi 34%-os hasonló hosszúságú résszel, találóan az alva mászás jutott eszembe utólag...de csak utólag, mert közben még annyi minden sem történt a fejemben, mint normál esetben. Szóval végre majdnem fenn voltam a csúcson, itt az ideje egy kicsit hosszabb pihenőnek egy meleg helyen. Legalábbis gondoltam én, és nem a kávézó tulajdonosa. Az erődítmény szerű fém építmény ami fogadott a bezárt kávézó volt.
a kávézó menedékében
Nagy sajnálatomra nem tudtam beülni a kávézóba, ami még azért is bosszantó volt, mert félúton felfelé elfogyott a vizem, így a szakadó eső ellenére eléggé ki voltam már száradva. A kávézó épülete mögött egy rövid időre elbújtam az elemek elől amennyire lehetett, végiggondolni hogy mi legyen a következő lépés. Felfelé jövet hallottam a hegyi vasút füttyét és már akkor azt terveztem, hogy azzal fogok leereszkedni a hegyről, így pihenek, energiát spórolok és előrefelé is haladok egyszerre. Szóval a közelemben lévő menedéket kereső embereket elkezdtem faggatni, hogy mit tudnak róla. Pár nem tudom után kaptam egy olyan választ, hogy nemrég ment el a mai utolsó, valószínűleg amit hallottam is. Ez újabb csapásként ért, mivel már nagyon beleéltem magam, hogy a mai túrázásnak lényegében vége és mellesleg egyáltalán nem találtam logikusnak, hogy délben bezárjon minden egy turistákból élő területen. De hát a kávézó is zárva volt, így muszáj volt elfogadnom a helyzetet. Megacéloztam magam, hogy a köd - szakadó eső - viharos szél kombinációt még pár órán keresztül el tudjam viselni, kinéztem magamnak egy útba eső forrást és elindultam. Először persze meredeken felfelé vettem az irányt, mivel a csúcsot még nem néztem meg, habár ilyen időjárási viszonyok mellett nem is nagyon volt mit nézni rajta. Gyors fénykép az 1085 métert jelző Ordnance Survey pillérnél, aztán nyomás lefelé.
csúcs a kávézótól nézve
1085 méteren, szuper, induljunk
Szuper jó, egyenletes leejtésű, kiépített út vezetett lefelé, nem az eddigi laza kőtörmelék néhol sziklafallal megszakítva kategória, plusz még a szél is mögülem fújt, így egész kellemes volt az ereszkedés.
kiépített út lefelé
Fölfelé érkező túrázók közül a legtöbben a szaladjunk fel a legmagasabb csúcsra Walesben kiruccanásra gondoltak, amikor reggel elindultak a hegy lábától. Nem úgy tűnt, hogy ilyen körülményre számítottak. Rengeteg család síró gyerekekkel, rövidgatyás, pólós, fedetlen fejű, pórázon remegő kutyás sétálóval találkoztam szembe. Egyikük arckifejezése sem árulkodott arról, hogy nagyon élvezné a kalandot. Ahogy az út átbújt a hegyi vasút Ny-i oldalára Clogwyn állomásnál hirtelen eltűnt a köd és ki lehetett venni messzebbi tereptárgyakat is.
kilátás a ködből kiérve
Llyn Du'r Arddu tó
Visszatekintve megnyugodtam, hogy még mindig sűrű köd borított mindent, azaz nem csak nagyon szerencsétlen volt az időzítésem, egyszerűen csak kisétáltam a magaslati ködből. Innentől ismét lehetett bámészkodni, így hipp-hopp ott is voltam a forrásomnál és már szomjas sem voltam ezután. Félúton megálltam a találó Félúti Ház nevet viselő kávézónál. Nagyon dugig volt, de egy holland hölgy mellé le tudtam ülni. Mosolyogva mesélte, hogy itt nyaralnak és hogy a férje felment a csúcsra ő meg itt leszállt a vonatról és bevárja amíg visszaér. Nem is tudom ki döntött jobban... Gusztusos sonkás szendvicsemből próbáltam eszegetni, de nem nagyon ment, pár morzsa után feladtam. Rövidesen a kávézó melege ellenére elkezdtem fázni, így ideje volt sajnos tovább indulni. Lefele sétálva megláttam a vonatot felfelé zakatolni, de úgy voltam vele, hogy most aztán már biztos nem szállok fel rá, amikor itt mindjárt süt a nap, persze nem pont ilyen szép nyugodt szavakat használva.
hegyi vonat érkezik Llanberisből
Szóval gyakori pihenőkkel leértem Llanberisbe, ekkorra már a ruháim is egész jól kiszáradtak és a nap is sütött.
Dolbadarn kastély romja
lent hegy lábának aljánál, épp időben egy kis terelő gyakorlat megtekintésére
mumus Snowdon már mögöttem
Lesétáltam a Llyn Padarn tó partjához és a délutáni napsütésben szunyókáltam egyet.
Llanberisben a hegyi vasút állomásnál
buszmegállók
Dolbadarn kastély Llanberisből
"Elektromos Hegy" - korábbi bánya erőműként és múzeumként üzemel
Llyn Padarn tó partján
A hajléktalannak tűnő túrázókhoz úgy fest a helyiek hozzá vannak szokva, mivel nem néztek rám furán az emberek ... legtöbbször. A városi információs központban rendbe szedtem magam majd beültem a helyi rendelőbe, hogy a folyamatos hányingeremre kapjak valamit. Egy óra alatt végeztem is, ami időbe belefért még egy jó adag fél álomban történő velszi tanulás is. Este hétkor felültem a 85-ös Sherpa buszra, ami Bangorba átvitt, ahonnan a távolsági busz indult. Itt még bementem a kórházi ügyeletre is, mert a kiszáradásos tüneteim egyre rosszabbak voltak. Jó sok várakozás és szunyókálás után ezt is sikerült elintézni. Azóta közel egy hét eltelt és már majdnem normálisan tudok enni, habár a nagy lábujjaim külső íve míg mindig le vannak zsibbadva.
Utószó
Szóval ez volt a snowdoniai kiruccanásom története. Amikor jó idő volt, akkor szájtátogatósan gyönyörű volt minden, de ellenkező esetben sokszor nagyon embert próbálónak bizonyult akármit is csinálni. Ha meg esetleg az ember túlhajtja magát, vagy begyűjt valami bacit útközben és beteg lesz, akkor...
Örülök neki, hogy sikerült ide eljutnom, de idénre valószínűleg elég lesz ennyi a hegyekből.
Utólag nézelődve a neten azt találtam, hogy a 3000 láb (914 méter) fölötti összes velszi hegycsúcs közül tízre sikerült felmásznom, mindenféle előzetes ilyen irányú tudatos tervezés nélkül. Anno csak hosszabb összefüggő hegygerinceket kerestem. A "Welsh 3000s" kihívás alatt az ember az előbb említett magasság fölötti összes, azaz 14(16) csúcsot mássza meg 24 órán belül. Elég kegyetlennek hangzik, inkább meghagyom másoknak ezt az örömöt.
Végezetül egy panoráma videó Carnedd Dafydd tetejéről