2016. július 17., vasárnap

Snowdonia 2016 0. nap

Túra, 0. nap:


Eltelt egy év és ismét eljött az ideje, hogy tiszteletemet tegyem Snowdonia hegyvidékén. Tavaly óta sok tapasztalatot gyűjtöttem a túraim során, így egész más hozzáállással kezdtem neki már a készülődésnek is. Először is türelmesen kivártam 2 egymást követő esőmentesnek előjelzett napot, még akkor is ha több mint egy hónapot kellett rá várni. Ennek köszönhetően nem volt szükségem sátorra, sőt még a tavaly alkalmazott szélfogóra sem. Másodszor most rövidebb, de annál tartalmasabb és aktívabb útvonalat néztem ki magamnak, így tovább csökkent a szükséges felszerelés mérete és ami még fontosabb a súlya is. Idén lényegében a tavaly kihagyott vagy kellemetlennek megélt részeket jártam be és séta helyett inkább a mászásra lett kihegyezve a túra. Az első a Tryfan - Északi Fal Variáns útvonal (North Buttress Variant) volt. Ezt egyből követte a Glyder Fach - Tarajos Gerinc (Bristly Ridge), majd még az első napba belefért Crib Goch gerinc K-i végére felmászni, ahol a 2. éjszakát töltöttem. Következő nap Crib Goch gerincén keresztül felmásztam Snowdon csúcsára, majd a Bányászok Útján (Miners' Track) leereszkedtem az alacsonyabban fekvő tavakhoz, hogy később Y Llivedd hegyen keresztül a Watkin Úton ismét felmászhassak Snowdon 1085 méteres csúcsára. Számokban és térképen a túra a következőképpen nézett ki:

Összesítés (Ordnance Survey):
Táv: 37,32 km
Emelkedés: 3627 m


Szokásosan némi buszozás előzte meg a túrát, ami jelen esetben reggel 7-től este 8-ig tartott. Ekkorra értem Bangor városába, ami Snowdonia Nemzeti Park mellett helyezkedik el. 

Érkezés Bangor Óra (Clock) buszpályaudvarra. Mivel nem találtam pontosabb helymeghatározást a pályaudvarról, mint Bangor - Óra, így felhívtam a szolgáltatót, hogy világosítsanak már fel, mert eredetileg azt hittem, hogy egy másik pályaudvarra fogok érkezni, így kellett tudnom, hogy merre menjek tovább onnan, hogy ide jussak. Pár perces beszélgetés után csak annyival lettem okosabb, hogy majd úgyis látni fogom és hogy nem lehet nem észrevenni. Maradt az egyéb forrásokra hagyatkozás...

Hoppá, ott az óra!

Bangor sétáló utca. Itt némi sertepertélés után felszálltam az Express Motors 85-ös aznapi utolsó jártára és 40 perccel később már Lllanberisben is voltam.

Llanberis hegyi vasút pályaudvar. Aki kényelmesen szeret hegyet mászni, annak csak fel kell szállnia itt a vonatra és kicsit később Snowdon csúcsa alatt kicsivel szállhat ki.

Snowdon lába felett már megjelent a Hold egy ideje.

A hegyi vasút épülete.

A welszi sárkány türelmesen vár az épület tetején.

Útban a "szállás" felé.


A bőség zavara.

Az utolsó utca a hegy lábához.

Teljesen hétköznapi városi életkép: sétáló emberek és birkák az utcán.


Bárány a kőkapuban.


Llanberis már mögöttem.

Fények a meddő hányók felett.

A kőtábla jelzi a Llanberis Út (Llanberis Path) kezdőpontját Snowdon csúcsához.

Úgy fest ma volt futóverseny a csúcsra, egy vicces kedvében lévő csoport meg is jegyezte, hogy eléggé le vagyok maradva a többiektől.

Itt már elhagytam az ösvényt, hogy megfelelő alvóhelyet keressek.

Ami hamar meg is lett egy sziklaszirt füves részén. A képen Llanberis esti fényei láthatóak. Olyan 11 körül álomba szenderültem pihe-puha fűszőnyegen.

Másnap az 5:30-as ébredés után kissé borult idő fogadott. Mivel a buszom csak 8-kor indult a városból, így bőven volt időm nyújtózni egyet.

Llyn Padar tó Llanberis mellett.

A fehők mindefele alacsonyan szállingóztak egyenlőre, de az előrejelzés szerint szép derült időre számíthattam a kesőbbiekben.

Dolbadarn Kastély romja.

Farmok.

Kék ég!!!

Elektromos Hegy (Electric Mountain) részlet.


A reggeli társaságom.

Reggel 7-kor már le is értek a csúcsról, nem rossz.



Napfény a szemközti dombon!

Megy a víz a csúcson található kávézóba.

Még némi kapaszkodó van előtte.

Ekkorra egyre több helyen áttört a napfény a felhőkön.

Rom a város határában.

Folyó fölötti hídon.



A sárkány ma reggel is ugyanott őrködött.

A vasútállomás.

Llanberis info tábla.

Az egykori bányászat jelei mindenütt ott vannak még az Elektromos Hegyen.

Llyn Padarn partján.

Kastély és hegy.

No akkor hol is aludtam? A piros körben. Ez nem azt jelenti, hogy a villanypózna oldalán, hanem a mögötte lévő hegyoldalban.
8:05-kor felszálltam a Capel Curig felé haladó buszra, ahonnan majd igazából kezdődött a móka. 
Megjegyzésként írom itt, hogy a csúcsok a képen csak kisebb magaslatok a Llanberis hágó oldalában és nem a Snowdon.